2015. június 30., kedd
A kutyák lenézik azokat az embereket, akik nem kedvesek a gazdájukkal
Az alábbi kísérletet a kutatók 3 csoport, összesen 54 kutyán végezték el.
A csoportszobákban a kutya gazdáján kívül 2 idegen ember tartózkodott, akik közül az egyiket a gazdi megkért, hogy segítsen neki kinyitni egy dobozt.
Az első csoportban a felkért résztvevő látványosan visszautasította a segítséget. Majd ezután ételt kínált a kutyának mindkét idegen.
A második csoportban a gazdi megkapta a segítséget, majd a két ismeretlen ezúttal is jutalomfalattal állt elő.
A harmadik csoportban mindkét idegen semlegesen viselkedett, de az ételt ők is felkínálták.
Az eredmények azt mutatták, hogy az első csoportban a kutyusok sokkal inkább fogadták el a semleges résztvevőtől a falatkát, mint attól, aki gazdájukkal méltatlan módon viselkedett. A másik kettő csoportban véletlenszerűen fogadták el az ételt mindkét idegentől.
Tehát, hogyha a kutyák csak saját érdekeiket néznék, az első csoportban sem tettek volna különbséget az két ember között.
Ez a fajta viselkedés az embereknél csak 3 éves kor után alakul ki, valamint az állatvilágban igen ritka.
Forrás: http://www.iflscience.com/plants-and-animals/dogs-will-snub-people-who-are-mean-their-owner
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése